Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tündér mágia

2012.02.11
A mai ember azonban a mágiát automatikusan a varázslattal, sőt a negatív töltésű használatával azonosítja csupán. Hajlamosabbak vagyunk tehát a fekete praktikákra? A jövő átláthatalansága és az ember alapvető félelmeinek megnyilvánulásai megnövelték a fekete mágia iránti keresletet. Úgy tűnik, a félelem energiái erősebbek, mint a szeretetéi. Köszönhetjük ezt a tendenciát elsősorban a médiáknak, a filmgyártásnak, a felgyorsult életnek. A fehér mágia húrjai finomabban, légiesebben szólnak, érzékelésükhöz határozottan át kell lépnünk a mindennapi élet vastag szűrőit, lelki szemeink előtt a szeretet vízióját fenntartva. "A mágia a legmagasztosabb, abszolút és isteni bölcsessége a természeti filozófiának" A mágia a hétköznapi nyelvben varázslást jelent, néha bűvészeket is a mágus névvel szokták illetni. Általánosan a következőképp jellemzhető: az elme valamilyen módon hatást gyakorol a világra, valamely kívánt hatás elérése érdekében. A mágia törvényei : Megjegyzés: az alább felsoroltak a következő kutatóktól származnak: Sir James George Frazer, Isaac Bonewits és Marcus Cordey. A mágia elméletei és törvényei népenként eltérnek, de megállapítható egy általános rend, melyben benne foglaltatik a nyugati és közel-keleti mágikus hagyomány legnagyobb része. A mágia törvényei három elvben foglalhatók össze: hasonlósági (szimpatikus), ellentétes (antipatikus) és egyetemes elvek. A szimpátia elve : Ezen elv azt feltételezi, hogy dolgok a távolból titkos szimpátia útján hatnak egymásra, és hogy az impulzus átvihető az egyikről a másikra, ezen hasonlóság felhasználásával. Törvényei: a tudás törvénye; a hasonlóság törvénye (homeopatikus mágia); a kapcsolat törvénye (átviteli mágia); A tudás törvénye : E törvény azt jelenti, hogy egy bizonyos dolog vagy létező ismerete hatalmat biztosít fölötte (amint az atom belső szerkezetének ismerete lehetővé teszi a fizikusok számára, hogy energiát nyerjenek belőle). Ennek értelmében a tudás hatalmat jelent. A hasonlóság törvénye : A varázsló egy cselekményt utánoz, amelynek segítségével egy bizonyos kívánt hatást szándékszik létrehozni. Ez a fajta mágia nevezhető ezért homeopatikus vagy mímelő mágiának is. A varázsló a szertartásokon keresztül a természet működését igyekszik befolyásolni. Ez a mágia a hasonló hasonlót szül állításon alapszik. Minden olyan mágikus aktus, mely a makrokozmosz mikrokozmoszban való kicsinyített leképezését jelenti, a homeopatikus mágia körébe tartozizk (az asztrológia és a voodoo baba a legismertebb formái). Példák a homeopatikus mágiára: az ellenségét úgy akarja megsemmisíteni valaki, hogy képmását sérti meg vagy pusztítja el, ugyanis ha a képmás sérül, akkor az ábrázolt személy is sérül vagy meghal. Így például ha egy odzsibvé indián rosszat akar valakinek, fából elkészíti a képmását, és tűt szúr a szobor fejébe vagy a szívébe, azzal a szándékkal, hogy a tű szúrása fájdalmat okoz az illető személynek. Ha azonban a szándéka az, hogy az illető személyt megölje, akkor mágikus szavak kíséretében eltemeti a fabábut. A perui indiánok is így járnak el: zsírból és földből formálják a csontokat. Malájföldön azt is fontosnak tartják, hogy a bábunak tartalmaznia kell a célszemély testéből származó anyagot, mint például a haj, köröm. A homeopatikus mágiát nem mindig rossz cél érdekében alkalmazták: alkalmazták például a a szülések megkönnyítésére is. A szumátrai batakoknál, ha egy nő meddő volt, akkor egy gyerek képmását faragta ki fából és ölben tartotta, felöltöztette stb. Vagy az is gyakori, hogy egy meddő házaspár hív egy sokgyerekes apát, aki egy gyerek fabábuját tartja a meddő apa fölé és varázsmondókát mormol. De alkalmazzák még gyógyításra is: a sárgaságot gyógyították úgy, hogy sárga dolgokba űzték a bajt. A homeopatikus mágia, illetve a homeopatikus jellegű gyógyítás ősi formái azonban nem keverendőek össze a modern homeopatikus gyógyítással. Ezt a fajta mágiát leginkább a táplálék biztosításában szokták alkalmazni.Új-Guineában az a szokás, hogy a kókuszpálmán található rovart beteszik a lándzsájukban található üregbe, ahol a dárdahegy illeszkedik, hogy a dárdahegy is olyan szilárdan beékelődik a nyélbe, mint a rovar a fába. A kapcsolat törvénye : A kapcsolat törvénye azon elgondolás megtestesítője, miszerint bármely két objektum, mely valaha kapcsolatba került, kapcsolatban is marad, függetlenül attól, hogy elválasztódnak vagy sem.[3] Némely mágikus hagyomány szerint a kapcsolat gyengülhet tér és idő függvényében, bár teljesen soha nem szűnik meg. A kapcsolat törvénye alapján egy hajszál, egy körömdarab vagy egy vércsepp (avagy bármi más, ami kapcsolatban volt egykor az egyénnel) felhasználható a varázslat kivitelezésében. A varázslás sikere nagyban függ a kapcsolat erősségétől. Átviteli mágia, például az olyan szokások, hogy a újszülött köldökzsinórját elteszik, mert ennek megsemmisülése a az újszülött csecsemő sorsát negatívan befolyásolná (Kína). Európában a fogak elhajítását övezte tilalom: ugyanis ha ezeket valamilyen állat eszi meg, akkor a gyereknek az állathoz hasonló foga fog nőni. Plinius azt írta: ha megsebesítettél egy embert, és ezt fájlalod, akkor arra a kezedre kell köpnöd, amely a sebet okozta, és akkor a szenvedő fájdalmai enyhülnek. Melanéziaban, ha egy férfi barátai birtokába jutnak annak a nyílnak, ami a férfit megsebezte, akkor gyulladásgátló falevelekbe göngyölik a nyilat, annak érdekében, hogy a sebesült gyulladása enyhüljön. Európa egyes tájain, úgy tartják, ha valakinek a lábnyomába szöget ütnek, akkor az illető lesántul. De ugyanezt a módszert vadászatnál is felhasználták: a jobb hatás elérése érdekében fontos volt, hogy a szög koporsóból legyen kihúzva. Az ellentét elve : Törvényei: A szembenállás törvénye; A visszafordítás törvénye; Az entrópia törvénye; A szembenállás törvénye : Azon az elven alapszik, hogy mindennek létezik egy ellentéte. Ezen ellentétes erőnek az ismerete lehetőséget ad a másik fél semlegesítésére vagy megszüntetésére. Ez a lehetőség azonban nem biztosíték, hisz az ellentétek nem feltétlenül pusztítják el egymást, néha vonzzák egymást (pl. mágnesesség). Az említett bizonytalanságból következik, hogy a szembenállás törvényével nehéz dolgozni, hisz az eredmény is bizonytalan (az elemek talán semlegesítik, talán erősítik egymást). Szembenállásra példák: a vámpírok irtóznak a szentelt víztől, a kereszttől, vagy csak a szívükbe ütött karóval lehet őket megölni; a vérfarkasokat csak az ezüst sebzi; stb. A visszafordítás törvénye : Minden, ami megtehető, vissza is fordítható. Erre az állításra épül a visszafordítás törvénye. Ami létrejött lerombolható, s ami leromboltatott úrja létrehozható. A mágia ezen törvényét kiegészíti az entrópia-elv (mely a fizika tudományának is alaptörvénye - a termodinamika második törvénye). Annak értelmében nehezebb rendet vinni egy rendszerbe, mint megszüntetni azt, tehát építeni, létrehozni több energiát igényel, mint megsemmisíteni. Egy varázslat létrehozásához nem pusztán az energiára van szükség (ima vagy rítus), de ezt az energiát akarat által a megfelelő irányba kell terelni. Ezzel szemben a varázslat megszüntetéséhez mindössze fel kell tölteni az egyént vagy tárgyat a megfelelő mennyiségű ellentétes energiával (a szembenállás törvénye alapján), s annak hatása semlegesítődik. Ebben az esetben csak az energiára van szükség, az irány már előre adott, így az akarat ereje nem irányító (kiegészítő) hanem közvetlen energia. Az entrópia törvénye : Az entrópia-elv nem pusztán az előző törvénnyel összefüggésben hat a mágiára, önmagában is fontos tényező. Ezen törvény értelmében minden zárt (külső hatásoktól mentes) termodinamikai rendszerben - ilyen az Univerzum is - az energia az egyenletes szétoszlás felé halad, ezzel fokozatosan megszüntetve a lokális rendszereket (melyek rendezettsége nagyobb az átlagnál). Ez addig folyik, míg egy külső erő hatást nem gyakorol rá. Ezáltal meghatározott rendet teremteni nehezebb, mint megszüntetni azt, mivel a létrehozása a természetes rend ellenében történik. Kimondja azt is, hogy alacsonyab szintről magasabb szintre (rendetlenség → rend) energia csak munka avagy többletenergia befektetésével juthat. A mágiában ez a következőképpen valósul meg: ahhoz, hogy a mágus a befektetett energiát (alacsonyabb szint) sikeresen ültesse át a varázslatba (magasabb szint), szüksége van az akarat irányító erejére is, nem pusztán a rítuséra. Minél erősebb a varázslat, annál több nyers energiára és akaraterőre van szükség a végrehajtásához. Egyetemes elvek : Ezen elvben foglalt törvények nem pusztán a varázslásra vagy annak részeire vonatkoznak, hanem a világ működésének egészére, okkult szempontból vizsgálva azt. Törvényei: A végtelenség törvénye; A kiegyenlítődés törvénye; A következmény törvénye; A végtelenség törvénye : Egy esemény lehetséges következményeinek száma végtelen. Azt, hogy a valóságban mely lehetőség valósul meg, a valószínűsége határozza meg (mely valószínűséget a külső események befolyásolhatnak). A mágia szerepe ezen valószínűség megváltoztatásának elérése (a kívánt cél irányába), a mágikus rítus energiája és az akaraterő befektetése által. Minél több áll ezekből rendelkezésre a varázslás aktusánál, annál valószínűbb a kívánt lehetőség megvalósulása (a varázslat "manifesztálódása"). Ezen törvény értelmében minden mindennel összefügg, s ezek együttese alakítja ki a végtelen lehetőségekből a valóságot. A kiengyenlítődés törvénye : Az egyensúly törvényeként is ismeretes, összefüggésben áll a visszafordítás törvényével. Kijelenti, hogy minden erővel (entitással) szemben léteznie kell egy azonos - de ellentétes - enregiájú erőnek (entitásnak) - vagy több, egymást az azonosságig kiegészítőnek. Ez az elv a mágiában a következőképp valósul meg: ahhoz, hogy a varázslat hatása valahol kifetődjön, valahonnan az az energia el kell vonódjon (ha a varázslat esőt hoz valamely területre, másütt szárazság lehet). E törvény értelmében valami nem születhet semmiből. A következmény törvénye : Ezt a törvényt gyakran egyszerűen csak karmaként emlegetik, a keleti filozófiák hatására. A kiegyenlítődés törvényével együtt alkotja az okság elvét, miszerint minden tettnek van valamilyen következménye. Áldás kivarázslása áldást hozhat a mágusra, amiként átok átkot szülhet. Ez az elv is a homeopátia elvéhez hasonló, miszerint hasonló hasonlót szül, ellenben ez a mágusra vetíti azt vissza. A kiegyenlítődés törvényének megfelelően azonban nincs teljesen rossz vagy jó tett, mindkettőnek lehet ellenkező irányú következménye. Így a mágusnak a tett lehetséges következményeit is mérlegelnie kell, mert esetleg rosszabbul járhat a tettel (és annak következményeivel), mintha nem cselekedne. A varázslás típusai: A varázslás, aszerint, hogy ki hajtaj végre gyakorlatilag azt, két típusba sorolható: Közvetett: a mágus mindössze közvetíti a kérést, a hatalom az istenség kezében marad. Közvetlen: a mágikus hatalom a mágus kezében összpontosul, ő hatja azt végre. A mágikus rítusok osztályozása : A mágikus rítusok a hatáskifejtés módja és általános filozófiájuk alapján három csoportba oszthatók: Természeti mágia: a mágia legősibb formája, megtalálhatók benne mind a közvetett, mind a közvetlen varázslás elemei. Papi mágia: a közvetett varázslásra épülő mágiaforma, melyben a varázslást egy felsőbbrendű hatalom hajtja végre. Misztikius (vagy hermetikus) mágia: közvetlen varázslás által a mágus maga hajtja végre a varázslatot. A papi és misztikus mágia a természeti mágiából fejlődött ki, ám a különválás idejét nem lehet pontosan meghatározni, népenként jelentősen eltér. A három mágiaforma gyakran létezett (vagy létezik) egymás mellett, nem zárják ki egymást. Természeti mágia : Ez a varázslás legősibb formája, gyakran emlegetik druidizmusként vagy boszorkányságként. Gyakorlata az ókor végéig általános volt Európában, egészen addig, míg a szervezett vallások át nem vették szerepüket. A zsidóknál jóval hamarabb következett be a váltás, a júdaizmus megalakulásával a papi mágia kizárólagossá vált (ld. a Leviták könyvében foglalt parancsolatokat a jósokról, varázslókról) Hivatkozások: ^ Lemegeton - A mágia előzetes meghatározása ^ James G. Frazer. Az aranyág. Osiris Könyvtár (2005) : "A homeopatikus mágia az ideák hasonlóság szerinti öszekapcsolásán alapszik" ^ James G. Frazer. Az aranyág. Osiris Könyvtár (2005) : "Az átviteli mágia az ideák érintkezés szerinti összekapcsolásán alapszik." Irodalom : James G. Frazer: Az aranyág; Osiris Könyvtár, Budapest 2005. (Fordította: Bodrogi Tibor és Bonis György) ISBN 963389798X (részlet az angol szövegből Tündérmágia Minden tündér saját képességgel rendelkezik, születik. Tehát nincs olyan, hogy két tündér ugyan arra képes. Hasonló képességük lehet, de az akkor sem ugyan az. A tiszta, teljes tündérvérűek születésük pillanatától rendelkeznek ezzel a képességgel, és rögtön értelmük megcsillanása után elkezdődik tanításuk, hogy kihozzák az adott mágiájukból azt, amit csak kitudnak. Ez a tanuló idő nem tart sok ideig, 4-5 év tanulás után, már teljesen uralják képességüket. A nem tiszta vérűeknél ez némiképp bonyolultabb, hiszen náluk a mágikus vér mellett ott csörgedezik az ereikben az egyszerű, halandó nedű. Általában ezek a „félvér” tündérek szárnyaik megjelenéséig mit sem sejtenek arról, hogy nem az egyszerű emberek tömegébe tartoznak, hiszen csak a szárnyak megjelenésével szabadul fel bennük az addig szunnyadó mágia, így feltételezések szerint a tündérmágia a szárnyakhoz köthető, de valójában még soha senki nem kutatta ennek igazságát vagy hamisságát. A szárnyak megjelenésének pillanatában a mágia felszabadul ezekben a lényekben, amit az a tündér érez meg, akitől örökölte a tündérvért. Ez a személy értesíti valamilyen úton a tündértanácsot, ahol is kirendelnek mellé egy tanítót, aki minél előbb meglátogatja az új lényét felismerő egyént, és tanítja, egészen addig, amíg az el nem sajátítja tudásának egészét, hiszen a tündérek mágiája igen erős, és egy felelőtlenül egyedül hagyott félvér nagy gondokat tudna okozni. Ezen felül beszélhetünk általános tündérképességekről is, mint: - Mindegyik tündér képes nemének megfelelő emberi alakot felölteni, ha az emberek közé megy. Ez nem jelent nekik túl nagy feladatot, és ezt a felvett alakot bármeddig képesek is megtartani. Ám ez az alakváltás csak a tiszta vérűeknek adatott meg. Aki nem teljes vérű, azaz nem tündér-tündér kapcsolatból jött létre, az csupán csak emberi alakkal rendelkezik, és tündér alakot soha nem ölthet fel. Tündér alakjából csak a szárnyait tudja megidézni, ami viszont a teljes vérűeknek nem adatik meg. Ők emberi alakban teljesen megválnak szárnyuktól, nem tudják megidézni azt. - Mindegyik tündér, legyen az teljes, vagy félvér, megérzi ha egy hozzá hasonló van a közelben, ugyanis van közöttük egyfajta kapocs, még akkor is, ha soha az életben nem találkoztak még. Hogy ez miért van, azt senki nem tudja. Talán a gyökereknél kell keresni a választ, de ez a gyökerek ismeretének hiányában igencsak nehézkes. - Mindegyik tündér megérzi, hogy ha valami természetfeletti lény van a közelében, értendő ez mindegyik fajra, és annak mindegyik képviselőjére. Ám míg a tiszta vérűek azt is meg tudják mondani, hogy az a lény mi is pontosan, addig a félvérek nem, csupán csak találgatni tudnak, és nagyobb tömegben a pontos személyt sem tudják meghatározni, csak érzik, hogy a közelben van egy nem ember. - Mindegyik tündér el tudja rejteni valódi lényét a többi faj elől. - Mindegyik tündér vére hatalmas erőt hordoz magában, ezért is rejtőzködnek, és élnek titokban, ezért vonulnak leginkább mindig a háttérbe, és ezért figyelnek mindig csak a színfalak mögül. Ugyanis vérük segítségével bárki, legyen az ember, vagy valamiféle más lény, nagyon nagy hatalmat kaphat. ( Persze lehet hogy ez csak legenda, mint ahogy azt sem hiszik sokan, hogy a tündérek léteznek, hiszen nem volt még ellentétük és semmiféle kapcsolatuk egyik különleges fajjal sem, mivel a tündérek félnek. Nagyrészüknek ugyanis hiába van erős képesség a birtokában, az nem képes megvédeni őket egy vámpírtól/vérfarkastól/manótól/lidérctől/stb… Épp ezért csak kevesen mondhatják el magukról, hogy biztosan tudják a tündérek létezését, és azok a kevesek is csak azért mondhatják el, mert az egyik tündér a bizalmába fogadta őket) Történelmük A tündérek természetfüggők, életterüknek kötődnie kell, kötődnie kell, mindig is kötődnie kellett a természethez. Mágiájukat saját erejükből alkalmazzák, s így - közvetve - a természet erejétől függ a faj létezése. Eredendően rejtőzködnek szinte minden más faj elől, bár az emberek világa vonzza őket, főleg a szórakozás, az emberi ötletek, a változatosság révén. Amíg a mágia erőteljes volt, nem volt probléma az emberi települések közelében élniük, hisz a varázslataik segítségével megfelelően el tudták rejteni jelenlétüket. A mágia hiánya azonban visszaszorította őket a nem lakott helyek felé, s számuk is jelentősen megfogyatkozott. Egy részük nem volt képes áttelepülni, mivel egész létezése már túlzottan kötődött egy bizonyos helyhez (tóhoz, erdőhöz, hegyhez, fához, stb.) A többiek egyszerűen belebetegedtek a bánatba, s elvesztették életkedvüket, belealudtak a nemlétbe, hogy ne fájjon tovább a lét. A faj kihalásra volt ítélve, mivel a mágia eltűnt, s az emberek elkezdték rombolni a természeti környezetet, s egyre kevesebb olyan hely volt, ahol kisebb csoportok eléldegélhettek. Aztán a mágia újra megjelent, s pár tündér előmerészkedett, bepillantott az emberek megváltozott világába. A látvány és a tapasztalatok kiábrándítóak voltak, de egyértelműen látszott, hogy ha akár csak maroknyian is fenn akarnak maradni, kell valamit kezdeniük a most zajló változások ellenében. Ehhez azonban el kellett fogadni az emberek új, modern életvitelét. Némi keresgélés, kutakodás után megtalálták a lehetséges kiindulási pontokat: a megerősödő természetvédelmi csoportok, egyes egyetemek tudományos tanszékei, biogazdaságok és egyéb olyan helyek, ahol az emberek továbbra is a természethez közel kívánnak élni, annak megőrzésén munkálkodnak. Ezekbe a szervezetekbe épült be egy-két vállakozó szellemű tündér, s így próbálnak maguknak valamivel több teret nyerni a fennmaradáshoz. A mágia erősödése teszi lehetővé, hogy most már egyre többen jelenjenek meg a városokban, s próbálkozzanak a célok elérésével. A tündérek egy csoportja úgy véli, hogy az emberiség éppen azért fordult ennyire a technika és az anyagi világ irányába, mert ők eltűntek a közelükből. A tündérmesék világa hiányzik a mai emberek gyermekkorából, s ezért olyanok, amilyenek. Ők - a természetvédelemben való elöljárás helyett - óvatos kísérletekbe kezdenek a világ "visszatündéresítése" érdekében. Gyermekeket környékeznek meg, esetleg gyermekekkel foglalkozó felnőtteket. Meséket "súgnak" a mai íróknak, vagy egyesek maguk válnak emberi álalakban művészekké, festenek, szőnek, kerámiákat készítenek, melyek mind-mind valahol a tündérvilág iránti sóvárgást hivatottak elültetni az emberek szívében. Egy harmadik csoport viszont - az emberek tevékenységében látva minden baj forrását - szívből utál minden embert, s úgy vélik, ha a faj kihalna, nekik, meg a Földnek is sokkal jobb lenne. Ők leginkább áskálódnak, viszályokat szítanak, és taszigálják az emberiséget azon a lejtőn tovább, amin egyébként saját maga megindult. A tündérek "civilizáltabb" rétege egy időre magáévá tette az emberi társadalmak felépítését (mert érdekes volt és újszerű, és el lehetett vele játszadozni), egy idő után azonban felismerték, hogy ebből semmi jó nem származott nekik, így megpróbálnak visszatérni az alapokhoz, amelyeknek azonban már szinte nyoma sincs. Nem könnyű, de a megfogyatkozott számuk, és beszűkült lehetőségeik okán könnyebb egységes akaratra jutni (a szükség még tündéréknél is nagy úr). Szaporodásuk A tündérek az emberekétől semmiben nem különböző módon szaporodnak. Tisztavérű tündér (már ha akad még ilyen az Univerzumban) vegyülhet pór halandó emberrel, félvérű tündér félvérrel, halandóval, tisztavérűvel, akárkivel. Tündér szülő gyermeke még nem lesz feltétlenül tündér, a genetika szabályai úgy érvényesülnek a családfákon, mintha egygénes öröklődésről lenne szó - vagy megmutatkozik, vagy nem, még az is előfordulhat, hogy évtizedeken keresztül csak lappang a hordozókban, mielőtt végre kifakad egy - talán a Sors által kiválasztott - gyermekben. Kinézet A régi korok tündéreire jellemző volt a nyúlánk, karcsú termet, alabástromfehér, néha ragyogó bőr, melyet el kellett leplezniük, ha emberek közé mentek. Szemük hármas színben pompázott, hajuk a legmodernebb fodrászati cikkek számára is lehetetlennek tűnő színben és fényben ragyogott - napjainkra azonban ettől el kellett búcsúzniuk. Az evolúció során a jobb rejtőzködési képességek végett még ha hihetetlen módon tisztavérű is maradt egy tündér, ezen tulajdonságok egyikét sem mutatja, semmiben sem különbözik egy embertől. Egyetlen dolgot leszámítva: a szárnyait, melyek idézhetnek varjakat, lepkéket, fehér galambokat - szülőktől függően. Félvéreik A legtöbb jelenkori tündér félvér, minthogy a nagy elődök, királyságaik és fajuk mind a homályba veszett; csupán a genetika csodájának tekinthető az, hogy a mágia ébredésével újra és újra tündérgyermekek születnek. Rájuk mindazon tulajdonságok érvényesek, melyek fentebb vannak listázva. Mágiához való viszonyuk A tündérek fogalmakban/ideákban szemlélik a világot, ezek köré csoportosítva szerzik ismereteiket, s fejlesztik képességeiket. Ezek az ideák lehetnek kézzelfoghatóak (növények, állatok, víz), vagy kicsit elvontabbak (fény, mesék, zene, tánc), vagy teljesen fizikai megtestesülés nélküliek (boldogság, öröm, izgalmak, titkok). A választott idea nyomán tanulnak, arról, s annak köréről próbálnak meg midnent megtudni, s tudásuk növekedésével nő hatalmuk és mágikus képességeik. Egy tündér, aki a fákat választotta érdeklődési területéül, felismeri a fajtájukat, ereje növekedtével érzi, ha betegek, és tudja, mit kell tenni, hogy jobban érezzék magukat, képes lehet velük kommunikálni (már amennyire egy fával lehet), esetleg rábírni dolgokra (ez már érdekesebb, ha például egy felnyőt rávehet arra, hogy adott pillanatban hullassa le a tobozait), s akik igazán mesterei a fák minden rezdülésének, azok képesek eggyé válni velük, beleolvadnak egy-egy fa törzsébe. De lehetnek más irányban elinduló tündérek, akik a fák megmunkálásban lesznek mesterek, s kéepsek egy-egy munkájukba mágiájuk egy kis részét belefaragni. Tulajdonságaik Értékrendjük teljesen más, mint az embereké, alapvetően életelemük a természet, s a puszta megélhetésért dolgozniuk soha nem kellett, hacsak a jelen időket nem tekintjük ennek. Ebből adódóan játékosak, a szépnek és a szórakozásnak élnek, vagy az érdekességeknek, izgalmaknak. Ezekért a dolgokért sok mindenre képesek, s a jelen kor legnagyobb veszélye egy tündér számára, hogy valami eddig még ki nem próbált emberi szórakozásba belenyomordik, vagy belepusztul, mivel nem méri fel megfelelően a lehetséges hatásokat és következményeket. Gondolkodásmódjuk az embereknek gyakran gyermekinek tűnhet, vagy túl elvontnak, míg ők az emberek hétköznapi gondolkodásmódját túl földhözragadtnak tartják. A vagyon, hatalom alapvetően nem érdekli őket, legfeljebb érdekességként, izgalomként, játékként. Ebből is adódik, hogy jelenleg más utat keresnek, mivel beleuntak a hatalmi játszmákba egymás között. Léteznek terméseztesen közöttük is komolyabbak, és végtelenül bohók, gonoszkásak, és szelídek. Erejük sem egyforma. Faji előnyök Megérzik társaik jelenlétét (egyesek ezt az élményt apró fénypontokként definiálták, melyet lehunyt szemmel láttak, mások elmondása szerint mintha egy vörös fonál nyúlna szívükből a másik, akár ismeretlen tündér felé is); megéreznek más mágiával rendelkező lényeket is. A tisztavérű tündérek közül megmaradt keveseket egykor istenként tisztelték - nem véletlenül, hiszen ők maguk halhatatlanok és hatalmasok voltak. Most születendő utódaik vére azonban már szennyezett annyira, hogy csupán szépségüket őrizzék meg; erejüket, kortalanságukat nem. Faji hátrányok "Mindegyik tündér vére hatalmas erőt hordoz magában, ezért is rejtőzködnek, és élnek titokban, ezért vonulnak leginkább mindig a háttérbe, és ezért figyelnek mindig csak a színfalak mögül. Ugyanis vérük segítségével bárki, legyen az ember, vagy valamiféle más lény, nagyon nagy hatalmat kaphat." (Zinna leírásából) Noha nem okoz nekik fizikailag gondot semmilyen anyag közelsége vagy érintése, a műanyagokat kifejezetten nem kedvelik, tapintását undorítónak tartják. Vannak-e még tündérek? Sokféle elmélet létezik, amely szerint a tündérek valamilyen formában ma is léteznek, és minket, embereket segítve vagy gátolva, köztünk élnek. A világot Jin és Jang erők egyensúlyaként tekintő elmélet szerint a Jang világa a pozitív energia forrása. Erre a világra hangolódtak a természet szellemei, és a tündérek is. Bennük testesül meg a természet intelligenciája, és az ő feladatuk minden életfolyam irányítása. Egyes elméletek szerint a tündérek sok tekintetben a szellemekhez hasonlítanak. Bizonyos képzetek szerint azonban a tündérek az emberek érzelmeiből táplálkoznak. Vannak, akik segítik az embereket, inspirálják őket, ötleteket adnak nekik, majd később ezekből merítenek erőt. De vannak, akik energiát vesznek el az emberektől, ami például álmatlan éjszakákban, hirtelen megszakadó párkapcsolatokban nyilvánul meg. Ezoterikus értelemben tehát a tündérek nem az emlékeinkben élő apró pillangószerű lények, hanem egy magasabb energiaszint erői, amelyek hatással vannak ránk, és környezetünk energiamezőjére. Boszorkányok ezt tartják a Tündérekről Növényi szellemek Egyes boszorkányok úgy gondolják, hogy a tündérek a természetben előforduló tárgyak szellemei. A mérgező növények hóbortos, a hasznosak pedig pozitív szellemeket hordoznak. A pozitívakat gyakran növényi totemeknek vagy a növényérző részének nevezik. A legismertebbek közülük a fák szellemei vagy tündérei, akik a fákban élnek, azokat védelmezik. Lehetnek szeszélyesek, segítőlészek vagy kellemetlenkedők, attól függően, milyen fához és milyen talajhoz tartoznak. Természeti szellemek A természeti szellemek hasonlítanak a fák szellemeihez. Egyes boszorkányok úgy gonolják, hogy ezek az elemi lények a természet élőlényeinek asztrális kivetítései, amelyek képesek olyan formában megjelenni nekünk, ahogyan más asztrális lényeket látunk. Ezek a szellemek növényeket, fákat és állatokat őriznek, védelmeznek. Úgy nyerhetjük el a kegyüket, ha kedvesen bámumk az állatokkal, tiszteljük a természetet, és tejjel, kenyérrel, vajjal ajándékozzuk meg őket. Sokan közülük törpe tündérek, különösen azok, akik állatokkal és az élőhelyükkel törődnek. Ezeket a szárnyas lényeket virágos növényeken, kertekben vagy vadvirágos mezőkön találhatjuk. Őrző szellemek Néhány boszorkány csakis pozitív élményeket szerzett, amikor tündérekkel találkozott. Ezek a boszorkányok gyakran tehetségesek a természetgyógyászat tudományában, és a tündérszellemek segítik őket. A skót folklórban és a Nyugat-Európa más részeiről származó legendákban szórványosan előfordulnak olyan mesék, amelyekben a boszorkányok Tündérországba kerülnek, ahol megtanítják nekik az orvoslást. Az elemekhez tartozó lények Sok boszorkány úgy gondolja, hogy a tündérek a négy elem képviselői: Manók - a földé Szilfek - a levegőé Tűztestvérek - a tűzé Vízi tündérek - a vízé Földhöz ragadt testetlenek Egyesek szerint a tündérek elhunyt szeretteink szellemei, akik nem akarnak vagy nem tudnak továbblépni, hogy az elemi környezet részévé váljanak. Ezek a földhözragadt szellemek felbukkanhatnak kísértetekként vagy a természeti környezet részeiként. A legrégebbi istenek Nagyon sok boszorkány hiszi, hogy a tündérek olyan területek istenei, amelyeket az emberek elhódítottak tőlük. Ez a hit főként az angol-kelta hagyományokban uralkodik Az elfek mítosza Az elfeket, ma csupán: népmesék, régi mítoszok és fantasy lényeiként ismerjük. Viszont, a középkor emberei, hajdan, valós élőlényeknek tekintették őket. Szinte nem múlt el úgy éjszaka, hogy az öregeknek ne kellett volna leülniük a falu terén gyújtott tűzhöz; ahol, meséikkel szórakoztatták a gyermekeket. Szó esett a halhatatlanok, csínytevéseiről; valamint, az erdőket, mezőket, sőt néha még a mocsarakat is lakó hegyes fülű lényekről. Az „elf”, angol (kelta) eredetű szó; jelentése: kobold, tündér (erre a „fair” szót is használják), és manó (sőt, nagy ritkán a „törpe” jelentést is alkalmazhatják rá). Mi a magyarban, általában az elf szóra: a tündér illetve a „tünde” megnevezést használjuk. Az elfek és tetteik: Az elfek, eredetileg apró (10-30 cm-es) természeti lények voltak; akik különböző csínyekkel szórakoztatták, vagy esetleg bosszantották az embereket (pl. megsavanyították a tejet, vagy kiszórták a lisztet). Pöttömnyi méretüknek köszönhetően, könnyedén elkerülhették a szankciókat; mivel, elbújtak, vagy láthatatlanná váltak. Ezek a lények még nem rendelkeztek szárnyakkal, bár halhatatlanságukról szóló legendák, már ekkor is léteztek. Arcuk gyermeki; fülük pedig, hosszú és hegyes volt. A természetből vett anyagokból, (mint pl. virágszirmokból, falevelekből) „varrtak” maguknak ruhát. - Aztán ahogy telt az idő, a legenda elf szereplői „egyre nagyobbra kezdtek nőni” (már elérték a 8-12 éves gyermekek méretét). Ezek a manók, játszani hívták az emberek gyermekeit; és bizony volt olyan rosszcsont, aki elcsábult a hívó szavaktól. Ám, azt a gyermeket, csupán napok vagy hetek múlva láthatták meg ismét (és akkor is csak egy másik falu határában). - Rossz hírük azonban, itt nem merült ki, ugyanis a közhiedelem szerint, az elfek szerették elrabolni az újszülött csecsemőket. Éjszaka, amikor a szülők már aludtak, a halhatatlan lények a bölcsőhöz lopóztak, és a gyermeket egy másik, hasonlókorú pólyásra cserélték. Nem kis meglepetést keltve reggel a faluban. Durvább esetekben, viszont az is előfordult, hogy az újszülöttet örökre ellopták, és csupán egy faragott bábút hagytak a bölcsőben a kicsi helyett. - A gyermekrabló elfekkel egy időben megjelentek a szárnyas tündérek is. Ők általában kisebbek voltak csínytevő társaiknál, sőt egyes mesékben még világíthattak is a sötétben. Apró lámpásaikkal járták a merőket, és becsukták, azoknak a virágoknak a szirmait, melyek nem voltak hajlandók ezt maguktól megtenni. Hasonló feladatú, dolgos barátaik; pedig áttetsző, szitakötőszerű-, vagy színes lepkeszárnyaikkal reppentek, és tündérport szórtak a növényekre, amivel – hajnalban – arra késztették a bimbókat, hogy gyönyörű virágokká váljanak. - A nagyobbacska (ők már elérték a 150 cm-t is) elfek is, nappal elbújtak, viszont, esténként gyakran lehetett őket látni. A réteken, és az erdőben lakó tündérek, nektárt és harmatot ittak. Miből előszeretettel kínálgatták az eltévedt vándorokat, teliholdas, vidám éjszakákon. Ilyenkor az elfek, hatalmas ünnepségeket rendeztek, sok tánccal és zenével. Asztaluk, pedig bőségesen meg volt rakva, mindenféle finomsággal. Amiből az emberek – ha jót akartak maguknak - nem ihattak és ehettek, különben örökre a tündérek „fogja” maradt. A táncokban, viszont különösebb büntetés nélkül részt vehettek. Arra, viszont általában nem emlékeztek a halandó „vendégek” többsége, hogy mit tettek ezekben a mulatságokban. - Nem csupán a településekhez közel éltek elfek. Mocsarakban, sőt a föld alatt is előfordultak. Ők nem voltak olyan szépek, mint erdőlakó társaik, viszont jellemző volt rájuk, hogy tartottak az emberektől. Csupán néhány szerencsés halandó láthatott egy-egy mohával benőtt, fakéreg testű manót; amint a távolban, lámpásával megvilágította magának az utat. Vagy éppen, egy sziklalyukból eltűnő szőrös lábacskát, mely menekülő tulajdonosát árulta el. Ezekről a lényekről nem sokat tudunk, csupán annyit, hogy az élőhelyeiket gondozták. És soha nem ártottak az embereknek. Hogy ne csupán rossz hírüket keltsem az elfeknek, ezért úgy érzem, köteles vagyok elmondani egy olyan történetet is, melyben egy tündér segített az embereknek. A legenda arról szól, hogy egy kisfiú eltévedt az erdőben, miközben egyedül játszott. Egy idő után, a gyerek annyira eltévedt a sötét erdőben, hogy nem tudott hazajutni. Ezért fáradtan, egy nagy fához kuporodott, és mivel nagyon félt, sírni kezdett. Az éhes és koszos gyermekre, egy gyönyörű, viszont meglehetősen furcsa, díszes ruhájú asszony talált rá. Az idegen megnyugtatta a legénykét, és kivezette őt az erdőből, egészen a faluja széléig. Ahol, már a fiú szülei égre-földre keresték elveszett csemetéjüket. A település emberei senki mást sem láttak az erdőből kilépő gyermek mellett; ezért amikor a kicsit meglátták, köréje gyűltek és kérdezgetni kezdték: hogyan került elő, ily váratlanul? A fiú elmondta, milyen szerzettel találkozott az erdőben. Leírása, viszont egyetlen falusi asszonyra sem illet rá. Megmentőjét, a fiú: egy kistermetű, törékeny, derékig érő, aranyhajú nőként jellemezte. Így a felnőttek kénytelenek voltak elhinni, hogy a megtaláló személy, valóban egy tündér volt. Egy régi elf monda: A zöld gyermekek - című történetnek, színhelye egy angol falu, Woolpit volt. Itt, a XIII. században, két zöldruhába öltözött gyermeket találtak egy barlangban, akiknek a hajuk és a bőrük is zöldes árnyalatban hivalkodott. A gyermekek riadtan bámultak a megtalálóikra, akik nem tudták megmagyarázni, hogy honnan kerülhettek, ide ezek a fiatalok. A két kiskorú, - a nyolcévkörüli lány és fiatalabb öccse – nem beszélte a nyelvet, és nem is mertek enni a falusiak ételeiből. Aztán egy idő után, mégis hajlandóak voltak megenni a zöldbabot (mivel azt ismerős növénynek vélték). Majd később, szépen apránként, a többi élelmet is elfogadták. Megszokták az emberek társaságát is, és elkezdték tanulni a nyelvüket. A fiú, egy idő után, megbetegedett és meghalt. Viszont, a lány felnőtt, és úgy ahogy beilleszkedett az emberek világába. A napon való tartózkodástól, még zöldes bőrárnyalatától is megszabadult. Ahogy cseperedett, annál szebb lett. Ám, vadóc elevenségét, és pajkosságát sosem vesztette el. Lassan megbízott, már annyira az emberekben, hogy elmesélje; milyen helyen élt hajdanán. Elmondása szerint: szülőföldjén, sosem sütött a nap; viszont gyönyörű és békés ország volt, buja növényekkel. Ő, és az öccse sétálni mentek, aztán eltévedtek, majd tudtukon kívül, egy barlangon át jöttek az emberek világába; és amikor meglátták az erős fényt, megrémültek. A földre borultak, és nem mertek mozogni. A történet a helyi grófot is meghatotta; az udvarába vitette a lányt, ahol, mint kedves és eleven udvarhölgyeként élhetett tovább. A szép hajadon, amint eladósorba került, egy emberférfi feleségül vette; és azután mindketten boldogan éltek, amíg meg nem haltak. A történet leírója biztos volt benne, hogy a zöld gyermekek tündérek voltak; hiszen köztudott volt, hogy ezek a lények tartanak a napfénytől. Továbbá az az érv is mellettük szólt, hogy az elfek szerettek zöld ruhában járni. Valamint a bőrüknek zöldessége is a sűrű növények közötti rejtőzést segítette. Mint a legenda is mutatja, elképzelhetőnek vélték, hogy lehet tündérek és emberek között házasságról. Általában az ilyen nőket, gyönyörű asszonyként képzelték el, akik sosem öregszenek meg, és akiknek a gyermekei is hasonló szépséggel és kecsességgel bírnak. Viszont a házasságban nem voltak éppen a leghűségesebb társak; gyakran szó nélkül eltűntek és sosem tértek vissza a férjükhöz. A kétkedők, természetesen, kétségbe vonták az elfek létezését. Mindössze mesebeli lényeknek titulálták őket. Az éjszaka megjelenő fényeket pedig szentjánosbogaraknak, illetve a mocsári „lidércfényeknek” (hevesen égő mocsárgázok) tulajdonították. A tudósok elképzelhetetlennek tartották, hogy halhatatlan, szárnyas lények valaha is létezhettek. Ám két kislány esete mégis hatalmas fejtörést okozott nekik. Egy XX. századi elf monda: Még a fantasy beköszöntése előtt; két cottinley-i lány, - a 15 éves Elise W. és a 10 éves Frances G. - a huszadik század elején (1920), egy fényképpel állt a tudósok elé. A gyerekek azt állították, hogy a kertjükben, éjszakánként tündérek járnak, és táncolnak. A gyermekek több fényképet is készítettek; azzal a fényképezőgéppel, amit Elise a szüleitől kért kölcsön. Az első képen (lásd itt) Frances volt látható, aki mellett egy törpe táncolt. A további képeken pedig, a lányok előtt táncoló tündérek játszadoztak. A történetet még Sir Arthur Conan Doyle (az Elveszett világ, és a Sherlock Holmes – című könyvek írója) is hitelt adott, sőt még egy cikket is írt a lányokról. A fényképeket, azonban sokan hamisnak vélték. Retusáltnak, illetve duplán exponáltnak (ez az eljárás gyakori a szellemképeknél) találták. Ám semmilyen fénykép-hamisítási trükköt sem tudtak rábizonyítani. Az esemény, nagy port kavart; különböző cikkek és konferenciák szóltak a cottinley-i tündérekről, akik valóban „léteztek”. A kultuszt, pedig egészen a kilencvenes évekig igaznak vélték. Ám 1985-ben, az addigra már idős hölgyekké vált, asszonyok bevallották, hogy az elfeik mindössze, rajzolt papírfigurák voltak, amiket kalaptűkkel rögzítettek a levelekhez és a fűhöz. Ez az egyszerű magyarázat a tudósok fejében meg sem fordult, így képtelenek voltak rájönni erre az egyszerű „turpisságra”. S bár Frances is bevallotta, hogy a fényképeik hamisságát; váltig állította, hogy a birtokuk erdejében valóban éltek tündérek. Elmondás szerint, néha el is látogattak hozzájuk, és táncoltak nekik. A fantasy „sztárjai”: A fantasy elfek, általában 150-180 cm közöttiek lehetettek (sőt már voltak 190 cm, és 2 méteresek is). Vékony testalkatú, hosszú hajú és fülű lények, amik szép arccal (mind a nők, mind a férfiak) voltak megáldva. - Minden érzékszervük kifinomult. Különösen a szemük kiváló, mivel éjszaka is tökéletesen eltalálják célpontjaikat (erősségük az íjászat). - Táplálkozásuk: (Régebben úgy tartották, hogy a virágok nektárjával táplálkoznak; ám ez a modern fantasyban már érvényét vesztette.) Nem esznek meg mindent, ízlésük nagyon kifinomult, és ez a konyaművészetükben is jelentkezik. - Ruha: saját maguk készítette, természetes alapanyagú öltözéket viselnek. Ezek legtöbbször selyem, bőr, és len. Kerülik a fémek viselését. Ez alól természetesen kivételt képez az a tény, ha anyag, nemesfém, vagy általuk készített speciális fémötvözet. Ám minden esetben figyelembe veszik azt, hogy a ruhájuk hasonuljon természetes élőhelyükhöz. Az első tündérmeséket nagyjából a XI. században jegyezték le; és ezeknek némelyike még a modern világban is ismertek. Bár a XVIII. századtól kezdődő iparosodás füstje, egy kicsit elnyomta a jelentőségüket; ennek ellenére, az 1960-as években megjelenő, Gyűrűk Ura – című könyv jóvoltából, ismét „elf-lázban” égett az egész világ. Azóta, már számtalan fantasy világnak (itt egyiket sem nevezem meg) köszönhetően, megszámlálhatatlan elf-faj, és törzs létezik. A legegyszerűbb csoportosításuk talán, mégis az élőhelyük szerint lehet. - Így születtek meg: Az erdei elfek: Kiváló rejtőzködők, és megrögzött környezet- és terület-védők. Mindenáron megóvják a lakóhelyüket, amik a fák ágaira épített kunyhóikat képezi. Szeretik a dús növényzetet, amiben jól el tudnak rejtőzködni. Falujuk mellett, általában mindig van egy-egy tisztavizű tó vagy folyó, amit szentként tisztelnek. Rendelkeznek varázserővel is. Az emberekkel pedig, nem túl barátságosak. A vízi elfek: Született tengerjáró hajósok (néha kalózok). Kiválóan értenek a hajóépítéshez, aminek a titkát természetesen megtartják maguknak. Remek úszók és navigálók, akiknek még a vihar sem árthat. Falujuk rejtett szigeteken vannak, melyeket gyakran alattomos zátonyokkal védik az illetéktelen hajósoktól. Imádják a végtelen tengert, és a kalandokat; sokszor hónapokat képesek a vízen tölteni. A kő elfek: A hegyek és barlangok lakói. Harciasak, ezért sok összeütközésbe kerülnek a törpökkel és az óriásokkal, akik szintén szeretnek ezen a helyen élni. A csatákban, általában az elfek diadalmaskodnak, és veszteseiket szolgasorba hajtják. Akiknek a feladatuk ezentúl: a drágaköveket felhozatala, és beszolgáltatása a győzteseknek. - Az elfek kitűnő tervezők, ám ők maguk nem „vetemednek” fizikai munkára, ezt az izzadságos tevékenységet meghagyják a szolgáiknak. Jellemző még rájuk a kovácsmesterség is; aminek az eredménye: hihetetlenül erős és könnyű páncélok, valamint varázserejű kardok. A sivatagi elfek: Ezeket az elfeket hajdan úgy üldözték ki eme zord vidékre. Alkalmazkodó képességüknek hála, viszont elég jól alkalmazkodtak a meleghez és a szárazsághoz. Az oázisok közelében építették ki városaikat, és vadul védelmezik a vizüket, minden betolakodótól. Ezek az elfek egy kissé alattomos természetűek; a sivatagba tévedőket, orvul támadják meg, és sokszor elhurcolják őket rabszolgának. - Léteznek másfajta népek is; mint például: A napelfek: Általában szőkék, és a bőrük is aranylóan fénylik. Sosem öregszenek meg. Nemes, finomkodó a társadalmuk. Nem az a kimondott harcos nép, inkább az elvont tudományok és a fehérmágia bölcsei. A holdelfek: intellektusuk hasonlít a Nap elfekére. Ám az ő hajuk és bőrük ezüstös fényben csillog. Ők már harcolnak, feltéve, ha kényszerítik őket erre. Szeretik a teliholdas éjszakákat; ilyenkor mulatságokat rendeznek. Sok közöttük a kiváló zenész. A sötételfek (drow): általában magasabbak (ám ők sem lépik túl a két métert), és erősebbek a többi elfnél. A földalatti nehéz élet tette őket kegyetlenné. Gyűlölik a felszínen élő társaikat. Bőrük fekete, hajuk hófehér, és szemük világított a sötétben. Előszeretettel használnak fekete mágiát. Sőt, egyesek még lebegni is képesek. Nekik gyógyulnak legjobban a sebeik. A félelfek: az egyik szülő elf, a másik ember. Általában mind a két faj tulajdonságait hordozzák. A férfi félvéreken jobban láthatóak ezek a jelek, mint a nőknél. Általános, hogy a félelfek tovább élnek, mint egy ember, viszont kevesebbet, mint egy tisztavérű elf. Legárulkodóbb jele, hogy a fülük sem olyan hegyes, mint egy normális tündének. Továbbá, a férfi félvéreken, bár érvényesül a szép arc, mégis megjelenik rajta a szőrzet. Egyik faj sem fogadja be őket igazán, ezért nem túl vidám az életük. Elfek mindig voltak, vannak és lesznek. Lehet, hogy a külsejük és a szerepük változik, viszont az, bizonyos, hogy az embereknek szükségük lesz rájuk, a meséik megmagyarázására. Mert ugyan ki hinné el, hogy a felügyelet nélkül hagyott, friss tej, pár perc alatt megsavanyodhat; vagy azt, hogy néhány, mocsárban felvillanó távoli zöldes fény, csupán a véletlen műve lenne. A skóciai tündérek A skóciai tündérek kicsike lények, kiknek kétes a természetük, haragjuk rosszindulatú. Zöld dombok belsejében laknak, melyek közül a kúp alakúakat szeretik - ezeknek gael nyelven sighan a nevük. Zöld dombjaikon éjjel a holdfényben táncolnak, köröket írva le, melyek színüket változtatják. A körök belsejében veszélyes az embernek elaludni, sőt már az is kész veszély, ha az embert a szürkület itt találja. A tündérek miatt keletkeznek azok a hiányzó nagy fűfoltok, amelyeket a villám sokszor vág ki a földből. A görcs fogott marhát a skótok "tündérlövött"-nek mondják, egyetlen elfogadott gyógymód az, ha az állatot kék búzavirággal dörgölik, amelyről bizton hiszik: visszaállítja a vérkeringést. A tündéreknek vannak fegyvereik is A skót felföld lakói legalább annyira babonásak, mint az írek. A pagonyban, fenyéren vagy hangafűben talált háromszögletű kockaköveket, a tündérek fegyvereinek tartják, minthogy tündérnyílhegyek. A kelták durva bronz csatabárdjait szintén a tündérek fegyvereinek tartják. A tündérek együtt kopácsolnak szorgalmasan a törpékkel a szurdokokban, és különböző emberi tevékenységeket utánoznak. Az emberek a partra sodort lyukas köveket a tündérek poharainak tartják. A tündérek haragját csak a vízbe dobott sajtdarabokkal lehet pillanatnyilag elűzni. A tündérek más-más ruhákat hordanak. Általában zöldet, de a mocsarakban megfigyeltek már hangaszínű, a bozótosban pedig kőzúzalékkal és zuzmóval festett ruhákat. Ezekből kiderül, hogy a skót néplélek hisz Kóbor Tamásban, Nessie-ben, lelkük annyira fogékony, mint Borges olvasója a Holdbéli nyúlra, Cortásar képzelt lényeire az argentin olvasó, vagy Henry Michaux teremtményeire a GeneralPress Kiadón nevelkedett nyájas magyar olvasó. Szeretnek lovagolni. A tündérek gyakran veszik kölcsön emberek lovait, amelyekre reggel zihálva, összegubancolódott sörénnyel találnak rá az istállókban, s az is mindennapos, hogy megdézsmálják a gazdagok pincéinek legválogatottabb italait - állítják a rendszeretetükről híres skót komornyikok. Leginkább a vízi tündérektől kell óvakodnunk, ha a skót felföldön az Emberrablók Alan-jával találunk sétálgatni (Robert Louis Stevenson), de a repülő Sam Smallt nézett tündérek is veszélyesek (Eric Knight: Sam Small csodálatos élete), főleg ha mindeközben Rod Stewart dünnyög rekedtes hangján a Csavargó szívről. De térjünk vissza a vízitündérekre, akik ugyanis a skót néphagyomány szerint a tavak és folyók mélyére csalogatják az asszonyokat, aranygyűrűk és kupák alakjait öltve csábítanak, és a fogságba ejtettek hét évig szolgálnak nekik a víz mélyén, mely leggyakrabban csak három napnak tűnik a gyanútlan áldozatok emlékezetében, s csak a kígyózsírból készített olaj segíthet. Érdemes résen lenni! Skóciában nemcsak a puding lehet megbabonázott, mint az íreknél: "Egy teviotdale-i szegény asszony igen szerencsésnek gondolta magát, amikor egy fából készült sulykolót talált, éppen akkor, amikor a legnagyobb szüksége volt ilyesféle eszközre. Anélkül kapta fel, hogy elmondta volna a megfelelő áldást, és otthon az ágya fölé tette, hogy készen álljon a másnap reggeli használatra. Éjfélkor nyílt a kunyhója ablaka, és az asszony egy éles hangot hallott, amely egy idegen, barbár néven szólított valakit. A megrettent parasztasszony imádságban tört ki, és méltán hihetjük, hogy ez óvta meg a bántódástól. Ez alatt az elvarázsolt háztartási eszköz lebukfencezett az ágyra, nem kis zajjal és sietséggel távozott az ablakon át.." A házitündérek azért mások: "A skót házitündér a természetfeletti lények azon osztályát alkotja, amely viselkedésében és természetében jócskán különbözik a szeszélyes és bajkeverő tündérektől, manóktól. A házitündér sovány, borzas és vad küllemű. Napközben szeret elrejtőzni öreg házak elhagyatott zugaiban. Éjszakánként pedig olyan fáradságos munkák elvégzésével foglalkozik, amelyekről azt gondolja, szívesen fogadja majd a család, amelynek szolgálatába adta magát. A házitündér azonban nem viszonzás reményében gürcöl. Éppen ellenkezőleg, olyan érzékenyen érinti, ha -étel kivételével-jutalmat ajánlanak neki, hogy ez biztos és végleges eltűnését okozhatja" Egy kis tündér történelem A tündér képzeletbeli női alak, gyakran földöntúli lény; mesékben gyakran szerepel. A tündérek, mint csodás mitológiai és mesei alakok igen népes családfát és szerteágazó történetet tudhatnak magukénak. Maga az alak szinte minden népnél megtalálható valamilyen formában. Az indiai népektől az irániakon át a kínaiakig egyaránt előfordulnak a hiedelemvilágokban olyan varázslatos lények, melyek ártó vagy jó szándékúak, és a létezés egy magasabb, vagy legalábbis embertől különálló részén foglalnak helyet, ugyanakkor az isteni szférát még nem érik el. Az európai folklórban betöltött helyük és megformálásuk korszakonként változó, de népenként, ha nem is egyforma, azért legalábbis hasonló. Ennek oka elsősorban történelmi, a görög kultúra rómaiba történő átszivárgásának, a római birodalom terjeszkedésének, majd a középkori keresztény egyház egységesítő törekvéseinek, valamint a reneszánsz antikvitás iránti tiszteletének köszönhető. A latin fatum, sors, végzet szó fata többes számú alakjából származik a tündért jelentő francia fée, a német Fee, az angol fairy. A fatum, a végzet istennői, a Párkák a görög mitológiából kerültek át a rómaiba, eredetileg tehát ők voltak ez emberi sors fonalát szövő Moirák. Legtöbbször az istenektől független vagy akár az istenek felett álló alakokként képzelték el őket. Ugyanakkor magának a tündérnek jó néhány típusa igen erős összefüggést mutat a szintén görög nimfákkal. Elsősorban azok a változatok mutatnak sok hasonlóságot a nimfák különböző formáival: najádokkal, nereidákkal, dryádokkal, melyek tavi vagy vízi, illetve erdei tündérként szerepelnek; ezeket a formákat Artemisz/Diána vadászistenségek szerepköre és alakja is formálta. Emellett kialakulásukra a római geniusok, jóságos szellemek is hatással lehettek. Mivel minden nép a maga világát sok mesei, varázslatos lénnyel népesítette be, így elkerülhetetlen volt az, hogy a különböző kultúrák találkozásakor az alakok keverednek. Így történt ez a tündér esetében is, hiszen az Európában élő népek: kelták, germánok, szlávok szintén rendelkeztek a görög nimfákhoz, Moirákhoz, a római Párkákhoz, geniusokhoz hasonló, de azoktól némileg eltérő csodás alakokkal, pl. a germán Nornák, valkűrök, a skandináv trollok, a Balkán tündérei: a délszláv vila és szamodiva, szamovila,zinâ, zîna (legáltalánosabb román tabunevükön fele). Az ma már ennyi év távlatából gyakorlatilag kideríthetetlen, hogy az egyetemes kultúrtörténet egyébként is igen változatos és korszakonként változó tündérábrázolásában mely nép mennyit tudhat magáénak. A tündérek, a zene és a misztikum Írországban azt tartják, hogy aki szépen tud zenélni, az láthatja a tündéreket és megérti nyelvüket. Az első hangszert is a tündérek hozták magukkal, még istenek formájában. Egy hárfát. A mese szerint az első hárfás felesége, amikor először szült, borzasztó fájdalmakat állt ki. A hárfás ekkor a hangszer első zenéjét, a szomorúság zenéjét játszotta. Az újszülött a “Szomorúság Húrjának Gyermeke” nevet kapta. Amikor a második gyermeke született, az asszony nevetett, mert annyira könnyű volt a szülés. A zenész ekkor a nevetés zenéjét szólaltatta meg, a gyermek neve pedig a “Nevetés Húrjának Gyermeke” lett. Harmadszorra az asszony szülés közben elaludt. Ez ihlette a hárfa harmadik zenéjét, amely az álomba merülés zenéje. Maga a hangszer háromszögletű alakú. Ölben tartják, úgy játszanak rajta, de nem dallamot, hanem dal kíséretet. A hárfa oly mélyen épül be a hagyományokba, hogy Írország címerében is szerepel. A tündérek által sugallt zene közvetítésének másik fő instrumentuma a fuvola. Ezzel lehetett ugyanis a legjobban lejátszani azokat a különleges díszítő hajlításokat, melyeket a sean-nós énekesek használtak. A sean-nós az ősi ír zene szerves részét képező, kíséret nélküli éneklés különleges technikája. Az ország nyugati partjainál elterülő kis szigeteken még ma is élnek olyan öregek, akik a régi hajlításokkal énekelnek szövegeket. Ez a zene legősibb formája. Nem dinamikai különbségekkel fejezi ki a mondanivalót, hanem dallamváltozatokkal. Minden dallam csak egyszer fordul elő, sokszor az egész dal képez egyetlen periódust. A szöveg és a zene szinte együtt születik. A dallam az alkalomtól és az éneklőtől függően minden újraénekléskor átalakul egy kicsit. Az történik, mint ami a szájról szájra terjedő hagyományoknál mindig, sokszor ugyan azon a címen több dal is körbejár, néha ugyan annak a dalnak nyomára más címen akadunk. Tündér szerek A Tündér Szerek különös gondossággal összeállított gyógyhatású cseppek, melyek a homeopátia, a kristály- és színterápia valamint a jelképgyógyászat tapasztalatai alapján készültek el. Ajánlott mind fizikai, mind lelki és szellemi problémák esetén. A Tündér Szerek 7 alapcseppet tartalmaznak, amelyekből mintegy 820.000 (7 a hetediken) egyedi alkati szer állítható össze a tündér terapeuta bemérése alapján. • Vörös Gyökér csepp: csonterősítésre, gerinc, fog, köröm, vastagbél, végbél, vese, mellékvese problémákra, a láb megbetegedéseire, csonthártya- és ízületigyulladásra valamint szaglással kapcsolatos problémákra. Segíti a vér tisztaságát, erejét és a sejtfelépítést. Javallt még letargia és űr-érzet esetén.Erősíti az ősi életenergiát, életösztönt és az egzisztenciális akaratot. • Páros csepp: a nemi szervek, a hólyag, a prosztata, a méh, a petefészek, a here, a vese, a bél, a derék, a vér, a nyirokrendszer, az emésztőnedvek és a sperma erősítésére. Kiegyensúlyozza a nemi ösztönt és az érzelmeket. Javallt még ízlelési és hallási problémákra. Segíti az alkotási vágyat, a közösségi életet és a lelkesedést. • Nap csepp: az emésztőrendszer, a gyomor, a máj, a lép, a hasnyálmirigy, a hasüreg, a derék, a vegetatív idegrendszer problémáira. Ajánlott gyomorfekélyre, emésztési problémákra, krónikus fáradtságra, allergiára, cukorbetegségre, a látás javítására, túlérzékenységre, önállótlanságra és csekély önbecsülésre. Segíti a személyiség kibontakozását, a változtatásra való képességet, az emocionális érzékelést, az önmegerősítést, az önértékelést és az önmegértést. • Szív csepp: a szív, a tüdő alsórészének, a mellkas, a vér, a keringési rendszer, a kezek, a hát felső részének és a csecsemőmirigy problémáira. Ajánlott felületes lélekzéskor, a szív megbetegedésekor és rákos elváltozás esetén. Megszünteti a csalódásoktól és a visszaélésektől való félelmet, megszabadít a függőségektől és a melankóliától. Segíti a feltétlen szeretet, vonzalom és gondoskodás kialakulását, erősíti az összetartozást, az odaadást és a gyógyulást. Fejleszti a tapintással való érzékelést. • Kék csepp: száj, torok, fül, gége, nyelőcső, nyakszírt, hörgők, pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy, fül, állkapocs, karok, a tüdő felső részének és a hangképző szerveknek a problémáira. Javallt torokfájás és- gyulladás, nyakfájás, fülzúgás és asztma esetén. Csökkenti a beteges maximalizmusra való törekvést, segíti az érzelmek kifejezését, az önkifejezést, a kommunikációt, feloldja a lebénult kreativítást, beszéd problémákat. Segíti a kiegyezés képességét és betekintést ad a lét rejtettebb állapotaiba. Biztosítja a függetlenséget, a nyitottságot és a messzelátást. • Kristály csepp: a koponyaalap, a kisagy, az agyalapimirigy, az arc, a szem, az orr, az idegrendszer problémáira. Ajánlott fejfájásra, gyönge látásra, idegrendszeri zavarokra, zöldhályogra, rémálmok és hallucinációk ellen valamint tanulási nehézségekre. Harmonizálja a hatodik érzékelésünket. Erősíti a megérzést, a bölcsességet, fejleszti a belső tudatot és a megkülönböztetés képességét. Segíti az akarat vetítését, a szellemi erőt és a parafenomális érzékelést. • Korona csepp: a nagyagy, a koponyafedő, az agykéreg, a bőr, a tobozmirigy problémáira. Adható fertőzések iránti érzékenységre, krónikus fáradtságra, epilepsziára, Alzheimer-korra, depresszióra, rögeszmékre és zavartságra. Erősíti a szellemiséget, az egyetemes tudatot és a kötést, az isteni mindent magába foglaló szeretethez és fejleszti az egyetemes tudatot. • Életmentő csepp: a fenti 7 csepp kombinációja, mely bemérhetetlenség vagy hirtelen fellépő propléma esetén adható. Adagolása 4 csepp a nyelv alá félóránként maximum négyszer. A szerek adagolása naponta maximum 4x 4 csepp étkezés, fogmosás előtt félórával a nyel alá cseppentve a tündér terapeuta által bemért ideig. A Tündér Szer hatékonyságát csökkenti az alkohol és a kávé. Mellékhatása nincs és korlátlan ideig eltarthattó.

 
 
 
   
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.