Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Alvászavar

2011.12.17

Nem mindenki szenved rendszeresen álmatlanságban, de az emberek többségével időnként előfordul, hogy egy vagy több éjszaka nehezen tud elaludni, illetve rosszul alszik.

A szakértők szerint az alvászavar körülbelül minden negyedik magyart érinti. Ha tehát valakinek minden csukott szemmel töltött perc számít, érdemes tisztában lennie, mi segíti, és mi hátráltatja a jó alvást. Az EatingWell magazinban megjelent cikk a hat leggyakoribb tévhitet sorolja fel az alvással kapcsolatban.

1. tévhit: Jó a TV mellett elaludni

Az igazság: A televízió mesterséges fénye elnyomja a melatonint, mely alvássegítő hormon termelését a sötétség váltja ki. A mesterséges fény ezen kívül a nappal és az éjszaka váltakozásán alapuló napi bioritmusunkat is felborítja.

2. tévhit: Egy pohár bor lefekvés előtt elősegíti a pihentető alvást

Az igazság: Mivel az alkohol szedatív hatású, az alkoholos italok fogyasztása segít ugyan elaludni, de már két ital után rosszabbul alszunk, és gyakrabban felriadunk éjszaka. Ez a hatás ráadásul nők esetében rosszabb. Néhány órával az elalvás előtt tehát már érdemes kerülni az alkoholfogyasztást.

3. tévhit: Az esti edzés ébren tart éjszaka

Az igazság: Ha lefekvés előtt három órán belül edzünk a konditeremben vagy kocogunk, ez a nem akadályozza az elalvást. Az alvás minőségét azonban ronthatja.

A cikk a reklám után folytatódik

 

4. tévhit: Egy csésze gyógyteától hamarabb elalszunk

Az igazság: Igaz ugyan, hogy a kamilla, a citromfű, a komló és a golgotavirág is híres nyugtató, alvássegítő tulajdonságairól, hatékonyságukat az Amerikai Alvásgyógyászati Akadémia szerint klinikai kísérletekkel még nem támasztották alá.

5. tévhit: Hétvégén be lehet pótolni az elmaradt alvást

Az igazság: Ha hetente egyszer vagy kétszer rosszul illetve keveset alszunk, azt még be lehet pótolni. Ha azonban ennél gyakrabban nem alszunk éjjelente, egyre nehezebb ellensúlyozni az alváshiányt.

6. tévhit: Egy bögre meleg tej segít elaludni

Az igazság: Az elmélet szerint a tej triptofánt tartalmaz, ami az agyba kerülve szerotonint termel. A kísérletekben azonban nem befolyásolta az alvásmintát. Art Spielman, a New York-i City University szakértője elmondta, hogy a triptofán tartalmú élelmiszerek nem váltják ki ugyanazt a hatást, mint a tiszta triptofán, mert az ilyen élelmiszerekben lévő többféle aminosav egymással vetélkedve próbál az agyba jutni.

Több az alvászavaros a balkezesek között

Az alvás közben jelentkező, változó intenzitású ritmikus végtagmozgás utalhat az éjszakai izomrángás nevű zavar (PLMD) jelenlétére.

Az Amerikai Mellkasgyógyászok Kollégiumának 77. éves gyűlésén 100 ember bevonásával készült vizsgálat eredményeit tették közzé.

Az ohioi kutatók a betegeket aszerint osztották két csoportra, hogy jobb- vagy balkezesek e. 84 jobbkezes és 16 balkezes résztvevőt figyeltek meg. A jobbkezesek 69 százalékánál, a balkezeseknek pedig a 94 százalékánál jelentkeztek kétoldali végtagmozgások, függetlenül az életkortól, nemtől és származástól.

Az eredmények arra utalnak, hogy a balkezeseknél jóval nagyobb az esélye a kétoldali végtagmozgásoknak, mely a PLMD egyik lehetséges jele.

Álmatlanság kezelése agyhűtéssel

Amerikai kutatók új, gyógyszermentes megoldást dolgoztak ki a sokakat kínzó álmatlanság kezelésére: az agy hűtését, amelyről a SLEEP 2011 nemzetközi kongresszuson számoltak be.

Az alvászavar igazi népbetegség

Az alvászavarban szenvedők néha altatószerek egész sorát próbálják ki, mire megtalálják azt a készítményt, amelynek bevétele után jól tudnak aludni. Az Egyesült Államokban az alváskutatók találkozóján Eric Nofzingernek és munkatársainak előadása azért keltett nagy figyelmet, mert statisztikai adatok alapján minden tizedik amerikai felnőtt nehezen tud elaludni, éjszaka gyakran fölébred, és ezért kimerülten, fáradtan kel fel reggelente.

Nofzingerék szerint a jó elalvás feltétele, hogy az agy homloklebenyének anyagcseréje csökkenjen, és ez szükséges a további nyugodt alváshoz is. Álmatlanság esetén ennek az agyi területnek az anyagcseréje fokozódik.

Hűtötték az alvászavarban szenvedők koponyáját

A kutatók a homloklebeny anyagcseréjét úgy fékezték, hogy hűtötték az alvászavarban szenvedők koponyáját. A vizsgált személyek puha, műanyagsapkát viseltek éjszaka: a sapka finom csöveiben áramló hideg víz hűtötte az agy megfelelő részeit.

Az eredmények egyértelműen bizonyították, hogy agyhűtéssel az elalvás ideje és az alvás mélysége párhuzamosan alakult. Az egészséges, jól alvó kontroll személyek lefekvés után átlagosan 16 percen belül álomba merültek, és az ágyban töltött idő 89 százalékát átaludták. Az álmatlansággal küszködők agyhűtés során 13 percen belül elaludtak, és éjszakai álmuk ugyanolyan hosszú és nyugodt volt, mint panaszmentes társaiké.

„Az, hogy a hűtés mértéke az alvás nyugalmával párhuzamos volt, azt bizonyítja, hogy az idegrendszer befolyásolásával az álmatlanság kezelhető. Úgy véljük, hogy ennek a módszernek a kidolgozásával a rossz alvás gyógyszermentesen gyógyítható” – mondta a munkacsoport vezetője.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.