Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nyári ételek fél óra alatt

2012.07.26

 Meggyleves


Egyszerű nyári ételek, fél óra alattÖrök klasszikus, a gyümölcslevesek alfája és ómegája. Aki egyszer ráérez az elkészítésére, az előtt az összes gyümölcslevest rejtő szezám feltárul.

  • ½ kg meggy
  • 2 dl 30%-os tejszín
  • 1 bő ek. finomliszt
  • cukor
  • 10 szegfűszeg
  • 2 darabka fahéj
  • 1 citrom

A meggyet megmosom, lábosba teszem, és annyi vizet engedek rá, hogy bőven ellepje. A vízbe melléteszem a szegfűszeget, a fahéjat és a citrom héját. Picit sózom, ízlés szerint cukrozom. Amikor a meggyek már szemmel láthatóan megfőttek (többeknek megrepedt a héjuk), akkor hozzáadom a liszttel csomómentesen kikevert tejszínt. Ha szép, homogén levest szeretnénk kapni, akkor a habaráshoz először néhány merőkanálnyi levest szedjünk, ezt kavarjuk ki alaposan – akár habverővel is –, majd ezzel öntsük fel a levest. A behabart levesen még egyet rottyantok, majd hideg helyre teszem, s miután kihűlt, néhány órára a hűtőbe száműzöm. Jó hidegen az igazi.

Ratatouille


Egyszerű nyári ételek, fél óra alattA világ legszimpatikusabb patkánya elérte, hogy a lecsó mellett lassan a francia testvér is létjogosultságot nyer a magyar konyhákban. Ez igazán örömteli dolog, hisz a francia lecsó igen finom.

  • 5 közepes cukkini
  • 2 nagy fej lila hagyma
  • 2 nagyobb padlizsán
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 3-4 színesbe hajló t. v. paprika
  • olívaolaj
  • majoránna
  • petrezselyem
  • frissen őrölt bors
  • 40 dkg paradicsomsűrítmény
  • 2 darabka fahéj

A hagymákat nagyon vékony karikákra szelem, majd egy mély serpenyőbe dobom, egy kevés olívaolajra, utánaeresztem a szintén vékonyra vágott fokhagymagerezdeket. Kicsit összepárolom, majd a serpenyőbe teszem a kockákra vágott padlizsánt, a karikára szelt cukkinit és a paprikát. Nyakon öntöm a paradicsomszósszal, beleteszem a fahéjdarabokat, sózom, fűszerezem. Takarékon, fedő alatt párolom egy bő órát.

Friss kenyérrel és valami jóféle feltéttel tálalom.

Piña colada muffin

 

Egyszerű nyári ételek, fél óra alattHa nyár, akkor parti, ha parti, akkor koktél. Íme egy ízig-vérig nyári sütemény, amely kifejezetten felnőttbulikra ajánlott.

  • 28 dkg finomliszt
  • 8 dkg cukor
  • 8 dkg szárított gyümölcs (ananász, papaja…)
  • 0,8 dl olaj
  • 1 dl tejföl
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 dl alkohol (rum vagy piña colada likőr)
  • 2 egész tojás

A szárított gyümölcsöket beáztatom a rumba. A sütőt előmelegítem 180 fokra, és a muffinostepsimben megágyazok a papírkapszlikkal. A tojást habosra verem a cukorral, hozzáadom a tejfölt, az olajat, majd a sütőporral elkevert lisztet. A masszához adom az alkoholban megáztatott gyümölcsöket és a maradék alkoholt. Az egészet jól elkeverem, majd a tésztával háromnegyedig töltögetem a kapszlikat. 30-40 perc alatt készre sütöm.

Vigyázat! Bódító illata van.

Borsóleves

 

Nyáridéző receptek, 5 hozzávalóbólA borsóleves nálam attól borsóleves, hogy dugig van vele. Nem főzelék, de azért ha nagyon akarom, megáll benne a fakanál.

 

  • 2 kg cukorborsó (bontatlan állapotban)
  • 5 közepes sárgarépa
  • 2 közepes fehérrépa
  • cukor (ízlés szerint)
  • 5 dkg vaj
  • só (ízlés szerint)

A borsót megpucolom, alaposan átöblítem, majd annyi vízzel teszem fel főni, amennyi épp ellepi. A vízbe beleeresztem a sót, a cukrot és a vajat, elkavarom, és közepes lángon hagyom főni. Időnként felöntöm, hogy el ne fője teljesen a levét.

A répákat pucolom, vékonyra karikázom, a fehérrépa zöldjét félreteszem.
Amikor már majdnem egészen puha a borsó, akkor adom hozzá a répákat. Végül egy vékony rántást készítek pirospaprikával, ezt a leveshez adom, és megszórom a frissen felmetélt petrezselyemmel.

Vajasgaluskával tálalom.

Tökfőzelék nagyon egyszerűen

 

Szegény tökfőzelék talán még rosszabb pozícióból indul, mint a legtöbb elmenzásított étel, pedig annyira egyszerű és olyan finom. Csak nem szabad túlbonyolítani.

  • ½ kg gyalult tök
  • 1 hatalmas csokor kapor
  • 2 dl tejföl
  • 1 bő ek. finomliszt
  • ecet (opcionális)

A legyalult tököt tálba teszem, lesózom, a tálat egy konyharuhával lefedem, és minimum fél óráig hagyom, hogy a tök levet eresszen. Ezután alaposan kinyomkodom, lábosba teszem, kicsiny vízzel felengedem. Hagyom, hogy megfőjön, majd behabarom, és nagy mennyiségű kaprot teszek hozzá, esetleg, ha a hangulatom úgy hozza, akkor teszek bele egy kis almaecetet. Tükörtojással, pörkölttel vagy szeletnyi sült tarjával kínálom.

Gyümölcsös clafoutis


Nyáridéző receptek, 5 hozzávalóbólTalán a világ legegyszerűbb süteménye. A végtelenségig variálható, semmi olyan lépés nincs benne, amit el lehetne rontani. Egyszerűen tökéletes. Akit zavar a francia megnevezés, az hívja csak nyugodtan tejespitének.

  • 12,5 dkg rétesliszt
  • 3 tojás
  • 5 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 3 dl 3,5% tej
  • csipet só

 

Vajjal kikenem a piteformát, alaposan megrakom az alját gyümölcsökkel. A tojások sárgáját habosra keverem a cukorral. Ehhez adom a lisztet, majd a tejet. A fehérjéket kézi habverővel lágyan felverem, és hozzáadom a már összekevert hozzávalókhoz. A tésztát ráöntöm a gyümölcsökre, majd az előmelegített 185 fokos sütőbe teszem. Addig sütöm, amíg szépen meg nem színesedik a teteje. Langyosan és hidegen is kitűnő.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.